2003-ban csapatunk létrehozott egy katonai hagyományőrző egyesületet (Vörös Oroszlán Lovagrend), amely segíti munkánkat, illetve megfelelő jogi keretek közé szervezte társaságunkat.

A történelmi menetektől a vállalati és önkormányzati programokig, széles a skálája  a megjelenésünknek. Az ilyen jellegű rendezvényeink, – amelyeken korhű, a császári nyugati csapatok viseletében, páncéljaiban és tábori felszereléseit bemutatva lépünk fel –  felejthetetlen élménnyel ajándékozzák meg a közönséget. A hódoltság koráról szóló előadások, az izgalmas harci bemutatók és egy interaktív tábori élőkép testközelbe hozza a rég letűnt végvári időket. Nálunk minden ki- és felpróbálható, megfogható. Leülhetsz asztalunkhoz, kipróbálhatod a pikát, az alabárdokat és kezedbe foghatsz egy gyönyörű kardot. Megnézheted hogyan működik egy korabeli muskéta, vagy egy ágyú.

A gyermekek hadijátékokkal mulathatnak: képességfejlesztő gyakorlatok, vívás gyakorló karddal.    

Szem előtt tartjuk a hitelességet és igyekszünk a valós képét visszaadni a kornak.

Tagjaink felelősséget éreznek a közönség felé a szórakoztatva tanítás (bemutatás) elvét figyelembe véve, ezért többféle műsorral is a rendelkezésre állunk. Szerencsére (nomen est omen) reneszánszát kezdi élni hazánkban a végvári fesztiválok iránti igény, emiatt igyekszünk minden kedves felkérésnek eleget tenni.

Amit teszünk, azt szívből tesszük. Bevételeinket a bemutatók látványosságának fokozására, valamint a rend eszköz-szükségleteinek a biztosítására fordítjuk.

Nem a teljesség igényével, de felsorolásszerűen leírjuk, hogy mit is tudunk vállalni:

  • XVI-XVII. századi táborvezetés, élőképpel, egész napos interaktív programként

  • Csapaterővel a korabeli csaták újrajátszásában való részvétel

  • Korabeli mesterségek bemutatója

  • Fegyverbemutató karddal, alabárddal, csatakalapáccsal, pikával, buzogánnyal